Az UltraBalaton Trail leghosszabb távján, a Hegyestű Trailen indult Fekete Beatrix egyéniben október közepén. Ezen a versenyen én is részt vettem csapatversenyben, két szakaszt futva és a frissítőpontokon rendre láthattam is, ahogyan halad előre magabiztosan, szinte fáradtság nélkül. A végén női győztesként futhatott át a célvonalon, erről beszélgettem vele.
Kocsi Judit sport mentáltréner: El tudnád mesélni mióta van jelen a sport az életedben? Hogy kezdted a futást? Mióta ultrázol? Milyen versenyeken voltál eddig?
Fekete Beatrix ultrafutó és evezős: Gyerekkoromban nem sportoltam többet, mint az átlag, az iskolai kötelezettségeken túl, olyannyira nem, hogy annak idején fel sem vettek testnevelés tagozatos általános iskolába, mivel nem tudtam szabályos hátrabukfencet bemutatni. A rendszeresebb, tudatosabb sportolást felnőttkoromban kezdtem, a napi 8 órás irodai munka mellett szükségét éreztem a napi szintű mozgásnak. Mindig is nagyon természetközeli voltam, ezért az outdoor sportokat kerestem elsősorban, így találtam rá először az evezésre, amit már több mint 10 éve űzök versenyszerűen. Amióta sportolok, a futás is része az életemnek, télen, amikor már nem lehet vízre menni, a szombati edzés rendszeresen futás volt a Hármashatár-hegyen. Nálam is, mint sok más hobbifutónál, a Covid-időszak lezárásai hozták el a váltást, amikor a futás hangsúlyosabb lett, mivel azon túl, hogy a futás egy szuper kinti sport, könnyen elérhető, hiszen bárhol, bármikor végezhető. Ultratávokat már evezősként is teljesítettem, az éves rendszeres „nyaralás” volt a Budapest-Baja 165 km-es hosszútávú regatta, amíg megrendezték, így nem volt ismeretlen a számomra a 10 óra feletti folyamatos mozgás, hogy milyen intenzitással lehet ezt végezni és hogyan kell frissíteni a sikeres teljesítéshez. Szeretem az érzést, amikor több órára el lehet tűnni egy kicsit a természetben, és leegyszerűsödik az élet az evés-ivás-haladás szintjére, így amikor elkezdtem többet futni, már foglalkoztattak az ultratávú események. Az első hivatalos ultrám a Kinizsi 100 volt még 2019-ben, akkor még túrázva. Azóta több 50 km feletti versenyt és teljesítménytúrát teljesítettem, csak hogy a legemlékezetesebbeket említsem, az elmúlt három évben voltam Mátrabércen, a Hello Balaton Trailen, a VTM Ultra távján, a 100 Miles of Istria 65 km-es „Green” távján, a Mozart 100 75 km-es távján, idén a Lavaredo Ultra Trail 80km-es távján, és szintén az idei év termése, hogy a párommal párosban teljesítettük az Ultrabalatont.
Judit: Hogyan tudod az evezést összeegyeztetni a futással? Akár időben, akár edzés terén? Mennyire érzed esetleg, hogy egyik a másikat erősíti?
Beatrix: Én úgy érzem, hogy a két sport megfér egymás mellett. Még úgy is, hogy most a futás felé tolódik a hangsúly, továbbra is rendszeresen evezek, illetve ehhez kapcsolódóan végzem a téli szárazedzéseket, az erősítés és a core izmok karbantartása pedig a futáshoz is elengedhetetlen. Az evezés jó keringést ad és erős lábakat, mind a kettő hasznos a futáshoz is, és ez fordítva is igaz. Úgy érzem, hogy a változatosság a sportban segít a sérülések és a kiégés elkerülésében is. Ami az időbeosztást illeti, munka mellett nem könnyű megtalálni az időt a rendszeres sportolásra, nálam a kulcs, hogy olyan sportot választok, amit lelkesedéssel tudok csinálni, és a napi rutin részévé teszem. Szerencsés vagyok, mivel a párom is fut, így hétvégén a közös program lehet egy hosszú futás a hazai hegyeinkben.
Judit: Honnan jött az ötlet az UBT egyéni teljesítéséhez?
Beatrix: Nagyon szeretem a Balaton-felvidéket ősszel, az UBT-t többször teljesítettem már a barátaimmal 3 fős, majd tavaly 2 fős váltóban, így adta magát, hogy idén elinduljak egyéniben, ha sikerül felkészülni. Magabiztosságot adott, hogy ismertem a pálya nagy részét.
Judit: Hogyan készülsz egy ilyen hosszú és nehéz versenyre? Mennyi időt töltesz futóedzéssel? Milyen más területeken készülsz még? Tervezgetős típus vagy és nézegeted a pályarajzot, számolsz a lehetséges buktatókkal?
Beatrix: Jelenleg heti 70 km-t futok, ha tehetem, emelkedős útvonalakat választva, ennek nagy részét könnyű futások teszik ki, heti 1-2 rövidebb, tempósabb futás van benne. Emellett jelenleg heti egyszer járok evezős edzésre, és biciklivel közlekedek, ahová csak tudok. A tervezgetés általában kimerül a frissítésem megtervezésében, de a pályarajzot is megnézem, hogy milyen a szint elosztása, és időnként időtervet is készítek. Ami a buktatókat illeti, ilyen távokon bármi történhet, sérülés, rossz frissítés, gyomorproblémák, motivációvesztés, előre nem szoktam különösebben aggódni ezek miatt, inkább próbálom élvezni a természetben töltött időt.
Judit: Mesélj a versenyről! Hogy élted meg testileg, illetve lelkileg? Megmondom őszintén nekem nagyon lazának, jókedvűnek tűntél, amikor láttalak a pályán és a célba érkezős videón sem úgy nézel ki, mint akit meggyötört a verseny
Beatrix: Az UBT pályája elég jól futható, haladós, így az elején nagyon gyorsan fogytak a kilométerek. A kora délutáni meleg eléggé megviselt, ráadásul sok olyan szakasz volt, ahol nem volt árnyék, de délután 4 óra után sokkal jobb lett a helyzet. 80 km környékén volt még egy mélypontom, akkor kicsit alkudoztam is magammal, hogy ha elérem a 80km-t, akkor a jutalmam egy kis séta, ha elérem a 85 km-t akkor nyújthatok egyet. De túllendültem rajta. A végére már lelassultam, mindig meglepődök ilyenkor, hogy bár érzésre ugyanolyan sebességgel haladok, mint az elején, de mégis fél-egy perccel lassabbak a kilométerek. Célba érkezés után még jól tartottam magam, de a verseny utáni éjszaka és a következő nap meglehetősen kemény volt.
Judit: Számítottál rá, hogy rögtön az első ilyen hosszú távodon ilyen eredményt érsz el? Verseny közben tudtad, hogy elől haladsz? Ha igen, ez terhet tett rád inkább, vagy csak jobban hajtott előre?
Beatrix: Egyáltalán nem számítottam rá, még soha nem nyertem futóversenyt, és a sebességem is meglepett, 15 órás teljesítési idővel számoltam, optimista esetben, helyette kicsivel több mint 13,5 óra lett. A pulzusomra figyelve haladtam az elejétől kezdve, az elsődleges célom a teljesítés volt, és körülbelül féltávnál tudtam meg a frissítőpont személyzetétől, hogy én vagyok az első nő. Nem mondom, hogy nem támadt fel bennem a versenyszellem, és nem töltött el jó érzéssel a helyezésem, de tudtam, hogy még nagyon sok van hátra és ráadásul megérkezett a rettegett 28 fokos meleg. Szentantalfa után (75 km), ránéztem az online időeredményekre, akkor több mint fél órányira voltam a második helyen álló lánytól, utána a 100 km eléréséig nem is foglalkoztam az időkkel. A 100. km-t követően a „jutalmam” volt, hogy ismét megnéztem az időeredményeket, akkor már 1 órára nőtt az előnyöm, ekkor kezdtem el elhinni, hogy megnyerhetem a versenyt, így a Koloska-völgyi frissítőpontom már kiengedtem, és a barátságos segítőkkel még a napközben látott vadállatokat is kibeszéltük.
Judit: Hogyan kerekedsz felül a nehézségeken? Miből merítesz erőt egy ilyen hosszú hosszú futás során?
Beatrix: A legnagyobb nehézséget számomra a nagy meleg jelentette, amire egy október közepi futóversenynél már nem igazán számít az ember. De tudatosítottam magamban, hogy ez is átmeneti állapot, a nap lemegy, a levegő le fog hűlni. Mindeközben ott vagyok, amire vágytam, eltölthetek egy napot az erdőben, ez az én választásom volt, senki sem kényszerített. Ami pedig a távot illeti, egy régi trükk, ami nekem bevált, hogy sosem azt számolom, hogy mennyi van még hátra a végéig, hanem kitűzök köztes célokat, jelen esetben például frissítőponttól frissítőpontig gondolkodtam.
Judit: Mit tanácsolnál azoknak, akik hasonlóan nagy fába vágnák a fejszéjüket? Mentálisan hogyan álljanak neki?
Beatrix: Leginkább azt, hogy készüljenek fel tisztességesen, mentem már készületlenül versenyre és borzasztó volt, túl sok volt a szenvedés a jóérzéshez, nem érte meg. Érdemes edzőt vagy legalább edzéstervet is keresni, ami nemcsak változatosabbá teszi az edzéseket, de segít elkerülni a túlterhelést. Ami a mentális készülést illeti, szerintem fontos, hogy ne kényszerként éljük meg, ha benevezünk valamire, ha csak azét növeljük a távot, mert „az a következő lépés”, az szerintem nem jó irány, hiszen hobbisportolóként a kikapcsolódást kell keresnünk a mozgásban.
Judit: Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Ez alapján növelnéd a távot tovább? Vagy esetleg más irányokba kacsintgatsz?
Beatrix: A távot nem tervezem növelni, mert a jelenlegi élethelyzetemben sokkal több időt nem tudnék sportolásra fordítani, legfeljebb 24 óra alatt teljesíthető kihívásokban gondolkodom. Jövőre szeretnék elindulni ismét egy 100 km-es versenyen, illetve 50-80 km közötti magashegyi versenyeket is nézegetek Európában, még nem döntöttem el, hogy melyikre nevezek, hosszú a bakancslistám. Egyszer mindenképpen szeretnék kipróbálni egy stage-run típusú versenyt is a hegyekben, amikor több napon keresztül rövidebb távokat kell megtenni. Evezésben is vannak terveim, mint minden évben, most is szeretnék felkészülni az országos bajnokságunkra, illetve itt is szemezgetek egy 100 km-es holland evezős versennyel régóta, de ezt csapatban teljesíteném.
Judit: Köszönöm, hogy betekintés nyújtottál nekünk abba, hogy milyen volt egy 115 kilométeres verseny, hogyan tudtad azt megnyerni és milyen mentális trükkökkel motiváltad magad a verseny során.
A jövőbeli tervekhez sok sikert kívánok, kívánom, hogy újra dobogóra tudj állni még!
